A Facebook „trending topics”, azaz népszerű témák néven tesztel egy funkciót, amelyről elsőként a The Wall Street Journal számolt be. Cikkükben egy screenshot felvétel is látható, amely alapján úgy tűnik, a Facebook pontosan azt adná meg, amit várunk a funkció kapcsán: egy különálló mező az adott témák linkjeivel – írja a TechCrunch.

A cég egyik szóvivője a következő nyilatkozatot külde a TechCrunch szerkesztőségének:

„Egy kisebb tesztet futtatunk a hírfolyam egyik egységében, amely a Facebookon éppen népszerű témákat jeleníti meg. Jelenleg csak az USA-beli felhasználók egy kis része számára elérhető és még a fejlesztés kezdeti szakaszában jár. Később több részletet is megosztunk a funkcióról, ha úgy döntünk, hogy szélesebb körben is bemutatjuk.”

ob-ys902_facebo_d_20130830140217

A Facebook már egy ideje ebbe az irányba mozog. Júniusban elindultak a kereshető hashtagek, amelyek célja szintén az, hogy az egyetlen témával foglalkozó beszélgetéseket könnyebben láthatóvá tegyék a felhasználóknak. Akkor a cég úgy nyilatkozott, hogy „egy sor olyan funkcióval fog jelentkezni, amelyek felszínre hozzák a felhasználók néhány érdekes beszélgetését közérdekű eseményekről, emberekről és témákról”. Majd később láthatóvá is vált a „trending topics” funkció néhány mobil web felhasználó számára.