Olyan arcfelismerő technológián dolgozik a Facebook, amely akkor is beazonosítja a képen látható, személyt, ha az illetőnek nem látszódik az arca.

Egyszerre izgalmas és rémisztő algoritmust tesztelt nemrég a Facebook – írja a Mashable. A kísérlet során mintegy 40 ezer, a Flickr oldalán nyilvánosan publikált fotót importáltak, a rendszer pedig 83 százalékos pontossággal tippelte meg a képeken látható személyeket úgy, hogy a fotókon nem feltétlenül látszódtak az arcok. A technológia a hajakat, ruházatokat, testalkatokat vetette össze, így döntötte el, hogy kik szerepelnek a képeken.

A Facebook újítását Yann LeCun mutatta be Bostonban, és magyarázata szerint például Mark Zuckerberget is könnyen be lehet azonosítani onnan, hogy elég gyakran visel szürke pólót. Az új algoritmuson még dolgoznak, tesztelik azt, de nem kizárt, hogy előbb-utóbb élesítik a technológiát.

dreamstime_s_46926132

A fényképekkel kapcsolatos fejlesztések köztudottan kiemelt szerepet élveznek a Facebooknál, legfrissebb példa erre a Moments app bemutatása.

Arra mindenesetre kíváncsiak vagyunk, hogyan tudják az új fejlesztést majd összeegyeztetni a személyiségi jogokkal, az adatvédelmi szabályokkal. Pár évvel ezelőtt például a Facebook bevezette a Tag Suggestions funkciót, amelynek a lényege az volt, hogy képek, albumok feltöltésekor megvizsgálta a rajtuk szereplő személyeket, majd felajánlotta a címkézést, ha a feltöltő maga vagy ismerősei szerepeltek rajta.

Ez ellen az ír és a német adatvédelmi biztos is vizsgálatot indított, végül 2012-ben a Facebook inkább úgy döntött, hogy kikapcsolja Európában az automatikus címkézést.