Befuccsolt a Facebook nagy terve

Habár 2018-at írunk, a Földnek még mindig bőven akadnak olyan részei, ahol nincs kiépítve olyan infrastruktúra, ami lehetővé tenné, hogy az ott élők napi szinten hozzáférjenek az internethez. Ezen szeretett volna változtatni a Facebook, mikor 2014-ben bejelentették a Project Aquila nevű nagyszabású tervüket, aminek az lett volna a célja, hogy a cég által gyártott hatalmas drónok biztosítanának hálózatot az említett helyeken élő embereknek – persze nem pusztán szívjóságból, hanem azért, hogy a Facebook ezeken a területeken is elérhető legyen.

A Facebooknak beletört a bicskája a drónos tervbe – Forrás: Facebook

Ám hiába a világ minden pénze, a lelkesedés és az elszántság, négy évvel a projekt indulása után a Facebook kénytelen volt bejelenti, hogy részben befuccsolt a tervük: Mark Zuckerberg cége ugyan nem mond le teljesen az eredeti elképzelésről, de a megvalósításhoz szükséges drónok tervezését és legyártását mostantól profikra bízzák, így az Airbus feladata lesz a működőképes gépek leszállítása. Hogy ők mikor állnak elő működő változattal, az persze szintén kérdéses, hiszen jelenleg még csak egy olyan prototípussal rendelkeznek, ami mindössze kilencven percig képes a levegőben maradni.

A Facebook mellett ugyanakkor egy másik óriáscég, a Google is dolgozik egy hasonló megoldáson, és bár eltérő úton haladva, de sokkal tovább jutottak: az Alphabet „X” olyan, Project Loon névre hallgató internetszolgáltató ballonokat készít, amik az eddigi tesztek során már 24 millió kilométert repültek, és akadt olyan példány, ami 190 napig képes volt egyhuzamban a levegőben maradni.

Forrás: BBC

Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a legérdekesebb újdonságokról, iratkozz fel hírlevelünkre!
(mi sem szeretjük a spam-et, így ígérjük, azt küldeni sem fogunk!)

* kötelező mező