A TikTok videós alkalmazás 2016-ban kezdte meg a karrierjét Kínában Douyin néven, egy évvel később érkezett meg nyugatra, 2017-ben összeolvadt a musical.ly-vel, hogy 2018 októberében már a legtöbbet letöltött app legyen az Egyesült Államokban.

A Facebook, az Insta és a YouTube legnagyobb konkurenciájának tartott szolgáltatás 2019-et is erősen kezdte: a Sensor Tower friss jelentése szerint a kifejezetten rövid videofelvételek készítésére és megosztására használható alkalmazás androidos és iOS-es változatát összességében már több mint egymilliárdan töltötték le az elmúlt három évben.

Erősen indította az évet a TikTok

A jelentésből kiderül továbbá, hogy a januári letöltők száma 71,3 millió volt, ami 161%-os növekedést jelent a tavalyi év hasonló időszakához képest. A TikTok letöltők negyede egyébként indiai felhasználó, januárban innen regisztrálták az új felhasználók 43 százalékát.

Az app ugyanakkor nem csak Indiában lesz egyre népszerűbb: az Egyesült Államokban a tavalyi 5,6%-kal szemben 9% töltötte le az alkalmazást januárban, aminek köszönhetően a TikTok az első helyen végzett a nem játékok kategóriában. Világszinten pedig – az App Store és a Google Play új telepítéseit tekintve – a TikTok volt a harmadik legnépszerűbb applikáció januárban.

Forrás: Sensor Tower