Először a New York Times szellőztette meg az információt, majd nem sokkal később maga Kevin Systrom, az Instagram ügyvezetője erősítette meg egy blogposztban, hogy alapító társával, Mike Kriegerrel egyetemben elhagyják a népszerű képmegosztó alkalmazást felvirágoztató céget. A bejegyzés kissé ködös magyarázata szerint mindketten egy kis szabadságra vágynak, hogy ismét felfedezhessék a kíváncsiságukat és a kreativitásukat.

A két alapító, és az első Instagramon közzétett fotó – Fotó: Today Show

Systrom és Krieger egyaránt Stanford Egyetemen végeztek, és 2010-ben alapították meg a kezdetben csupán szimpla képmegosztóként funkcionáló Instagramot. A céget két évvel később vásárolta fel a Facebook, méghozzá nem kevesebb, mint egymilliárd dollárért. A szolgáltatás azóta többszörösen kibővült, napjaink egyik legmeghatározóbb közösségi média platformja lett, ami alig néhány hete érte el az egymilliárd aktív felhasználót – a cég ráadásul ezt a mérföldkövet ügyesen arra használt, hogy az IGTV videomegosztós funkcióval/alkalmazással kicsit megszorongassa a nagy rivális YouTube-ot.

Forrás: Varitey