Az idei év biztos, hogy sokáig emlékezetes lesz a Facebook számára. Na nem az őrületes sikerek miatt, hanem azért, mert 2018-ban a legnagyobb közösségi oldal több jelentős botrányt is megélt, ráadásul az összes arra világított rá, hogy Mark Zuckerberg cégénél komoly problémák vannak a biztonsággal.

Elég csak a hetekig húzódó Cambridge Analytica esetre gondolni, ami okán a Facebook vezérét az Amerikai Kongresszus és az Európai Unió is személyes meghallgatásra hívta, nemrégiben pedig egy olyan hackertámadásra derült fény, ami több tízmillió embert érintett – a tolvajok ugyan kritikus adatokhoz nem fértek hozzá, de az eset ismét bizonyította, hogy a közösségi oldal nem képes rendesen megvédeni a felhasználók adatait.

A Facebooknak még bőven van hova fejlődni, ha adatbiztonságról van szó

Ezzel már a cégnél is tisztában vannak, és nagyon úgy tűnik, hogy a Facebook nem házon belül igyekszik megoldani a problémát. A The Information nevű lap forrásai szerint Zuckerbergék több komoly kiberbiztonsági céggel folytatnak tárgyalásokat, és nem szimpla kooperációban gondolkodnak, hanem rögtön fel is vásárolnának egy vállalatot, hogy hatékonyan tudják kezelni a biztonsági problémákat.

A legnagyobb közösségi oldal szeretné minél hamarabb nyélbe ütni az üzletet, és elsősorban olyan cégek iránt érdeklődnek, amiknek a szolgáltatásai és fejlesztései könnyen integrálhatók a Facebook rendszerébe, így gondoskodva arról, hogy megelőzhetők, vagy időben felismerhetők legyenek az adatlopásra koncentráló támadások.

Forrás: The Information