Néhány éve csak minden alapot nélkülöző álhír volt a Facebook fizetőssé válása, ami rendszeresen felütötte a fejét, nem is olyan régen viszont a közösségi oldal egyik vezetője is elismerte, hogy már komolyan gondolkodtak rajta, hogy valamilyen módon pénzt kérjenek a felhasználóktól a platform használatáért. Erre most került sor, de egyáltalán nem olyan formában, ahogy korábban gondoltuk volna: a Facebook nem kér előfizetési díjat, hanem megadta a lehetőséget a felhasználóknak, hogy ők tehessék fizetőssé az általuk üzemeltetett csoportok használatát.

Az adminok hamarosan előfizetési díjat kérhetnek a csoporttagságért – Forrás: Pexels

A közösségi oldal egy blogposztban jelentette be az egyelőre tesztelés alatt álló újdonságot, és egyelőre csak olyan csoportok adminisztrátorai élhetnek a havi 5 és 30 dollár (azaz 1500 és 8000 Ft) közötti összeg kiszabásával, akik meghatározott kategóriákon (nevelés, főzőcske, takarítás) belül tevékenykednek. A fizetés persze csak opció, és az marad a jövőben is, szóval ha valaki úgy érzi, hogy nincs értelme pénzt kérni a csoporttagságért, annak továbbra is megmarad az ingyenes “üzemeltetés” lehetősége.

Ami pedig sok brand esetén különösen megéri, ezt pedig a Facebook is támogatja, mondja Kovács Ádám, a Be Social social media szakértője: “A Facebook többször hangoztatta korábban, hogy a csoportok rendkívül fontosak a közösségi oldal jövője terén és szeretnék, ha minden felhasználójuk legalább egynek tagja lenne majd. Ennek részeként az elmúlt egy évben sok fejlesztést kaptak a csoportok, új eszközök jelentek meg, van részletes statisztika, időzítés és egy sor olyan elem, amely segíti az adminok életét.”

Ám Kovács azt is kihangsúlyozta, hogy a modell korántsem új, vagyis a Facebook ismét egy már jólbevált modellt vezet be platformjára: “Az önkéntes fizetési lehetőségre több konkurensnél is van példa, ilyennek nevezhető a Patreon megoldása, a PayPal Donate, vagy éppen már a YouTube-on és Twitch-en is hozzájárulhatnak a készítők munkájához a felhasználók. A Facebook tulajdonképpen egy már működő modellt integtál a csoportokba. Ez a funkció azonban valószínűleg Magyarországra csak sokára fog eljutni, amit azért sajnálhatunk.”

Sarah Muller sztárblogger már el is indította az első fizetős csoportját – Forrás: Facebook

A közösségi oldal a hivatalos közleményében azzal magyarázta a havidíj bevezetését, hogy szeretnék megadni a lehetőséget az adminoknak, hogy némi pénzt is lássanak a csoport kezelésébe és a közösség építésébe fektetett munkájuk után, hozzátéve, hogy a befolyt összeg akár arra is használható, hogy a tagok a korábbinál is profibb és exkluzívabb tartalmakat kapjanak. A tesztidőszak alatt a Facebook ráadásul nem is fog részesedést kapni a befolyt előfizetési díjakból, viszont abban biztosak lehetünk, hogy ez később változni fog, és a csoportokból befolyó összeg egy adott százalékának begyűjtése a közösségi oldal fontos bevételi forrása lesz az elkövetkezendő években.

Forrás: Facebook