Folytatja a meztelen képek gyűjtését a Facebook

A Facebook még tavaly szánta rá magát, hogy felveszi a harcot a közösségi oldalakon terjedő bosszúpornóval, azaz olyan tartalmakkal szemben, mikor egyesek a másik fél beleegyezése nélkül osztanak meg intim videókat vagy fotókat. Mark Zuckerberg a mesterséges intelligencia végezte képfelismerésben látja a megoldást, és a Facebook (az Instagramra és a Messengerre is kiterjesztve) ezt a technológiát használva igyekszik megelőzni az említett tartalmak posztolását és terjedését.

Ahhoz viszont, hogy a megelőzés működhessen, szükség van a felhasználók segítségére is: tavaly november óta Ausztráliában egy űrlapon keresztül maguk a felhasználók tölthetik fel a közösségi oldalra azokat a kompromittáló képeket és videókat, amik nyilvánosságra kerülését szeretnék elkerülni. Az így elküldött tartalmakhoz a Facebook egyedi azonosítót rendel, ami később képes megakadályozni, hogy bárki más megossza őket a legnagyobb közösségi oldalon vagy a Facebook más platformjain.

Mindez persze nem újdonság, ugyanakkor a Facebook bejelentette, hogy folytatja a meztelen képek gyűjtését, hiszen Ausztrália után már az Egyesült Államokban, Kanadában és az Egyesült Királyságban is lehetőség van arra, hogy a felhasználók a fent említett módon előzzék meg, hogy a közösségi oldalakon terjedő bosszúpornó áldozatává váljanak.

Forrás: CNN Tech

Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a legérdekesebb újdonságokról, iratkozz fel hírlevelünkre!
(mi sem szeretjük a spam-et, így ígérjük, azt küldeni sem fogunk!)

* kötelező mező