A Google még tavaly novemberben állt elő az ingyenes Datally alkalmazással, amit első sorban a fejlődő országokba szántak, hogy az ott élők spórolhassanak a mobilnettel, de az app természetesen bárki számára elérhető az egész világon. Lényege, hogy kordában tarthassuk az alkalmazások által használt adatforgalmat, így spórolva akár 30%-nyi mobilnetet. A program már eddig is hasznos társ lehetett a mindennapokban, de a Google a napokban bejelentette, hogy újabb hasznos funkciókat fejlesztettek hozzá.

Ha nincs korlátlan mobilnetünk, nagy barátunk lehet a Datally app – Forrás: Pexels

Az egyik legfontosabb újdonság, hogy a felhasználók már napi limitet állíthatnak be az alkalmazásoknak, így biztosítva, hogy ne fogyjon el az adott hónapra vásárolt adatunk még a fordulónap érkezte előtt. A Datally ráadásul nemcsak “letiltja” az adott applikációt a mobilnetről, ha eléri a megszabott keretet, de használat közben értesíti a felhasználót, ha vészesen közeledik az a pont, amikor elfogy a beállított adatmennyiség.

Az app ezen felül figyeli azokat az alkalmazásokat, amik akkor is fogyasztják a mobilnetünket, ha hozzájuk sem nyúlunk. Ezekről az appokról nemcsak listát kapunk, de adott a lehetőség, hogy töröljük azon applikációkat, amiket valójában már nem is használunk, de a háttérben azért szépen fogyasztják az adatkeretünket. Szintén hasznos funkció a Guest Mode, amivel beállítható, hogy mennyi mobilnetet használhat fel a készülék, ha kiadjuk a kezünkből a telefonunkat – ennek hála a gyerkőc például nem tudja lenullázni az adatforgalmunkat a YouTube-bal, ha épp nincs wifi a közelünkben.

Minden androidosnak jól jöhet ez az applikáció – Forrás: Google

És ha már wifi: az alkalmazáson belül külön térkép mutatja, hogy a közelünkben merre található nyilvános vezeték nélküli hálózat, és ha kipróbálunk egyet a felkínáltakból, akkor értékelésre is van lehetőség, hogy az utánunk érkező Datally-felhasználók is láthassák van-e értelme csatlakozni az adott wifire, avagy sem.

Az applikáció természetesen letölthető a Google Play-ről, a Google viszont csak a napokban jelentette be az újdonságokat, így az alkalmazást elindítva még nem feltétlenül találkozunk a fentebb említett funkciókkal – de azért érdemes türelmesnek lenni, napokon belül Magyarországon is elérhető lesz mind.

Forrás: Android Authority