Bár március 14-én néhol még mindig akadozott a szolgáltatás, a Faceook, Messenger, Instagram, sőt a WhatsApp népe ismét elkezdhette használni a közösségi média felületeket, ahol a téma adott volt: ki hogyan élte meg a nagy leallást.

A közösségi média történelmének eddigi legnagyobb leállásáról – melyről csak annyit tudunk, hogy nem direkt támadás áll mögötte – megannyi, leginkább cinikus, néhol pedig egyszerűen humoros poszt született.

Természetesen mindegyik Twitteren, mely néhány óráig ismét aranykorát élhette.

“Most, hogy a Facebook és Instagram leállt, 250 modell lett hirtelen fogászati asszisztens.”

 

“Minden pillanatban, míg a Facebook és Instagram nem működnek, egy lattéról nem készül fotó”

 

“Annyira boldog vagyok, hogy az Instagram még mindig nem működik. Remélem így is marad, így a szép embereknek át kell szokniuk Twitterre és megtanulniuk viccesnek lenni, hogy így hívják fel magukra a figyelmet, mint mi.”

 

A Twitter épp most, hogy ő az egyedüli működő social media app.

 

“Éppen az összes Instagram modell, amikor rájönnek, hogy új munkát kell keresniük, mivel mostantól munkanélküliek.”

 

Én, miközben próbálom élvezni a Twittert, most, hogy az Instagram nem működik.

 

Éppen mindenki.

 

Instagram: *nem enged belépni*

És én, ahogy a 0 Twitter követőm felé tartok

 

Emberek éppen a Facebookon és Instagramon.

 

Én, miközben kérdőrevonom az Instagrammot a tegnap éjjeli leállás miatt.