Aprónak tűnő, de fontos frissítéssel rukkolt elő az Instagram. Ezentúl a sztorifunkcióban készített felvételeket az alkalmazás egy hétig eltárolja, így könnyebb lesz időzíteni és megosztani azokat ezen az időkereten belül.

Ez főként azt jelenti, hogy nem kell majd rögtön megosztani, amit ez a kamera felvesz, hanem később is visszanyúlhatunk ezekhez a tartalmakhoz ebben az időablakban.

Valószínűleg a személyes fiókok számára ez azt jelenti, hogy még egyszerűbb lesz manipulálni azt a képet, amit magukról mutatnak a platformon – ezzel kapcsolatban az Instagramot folyamatosan érik kritikák, legutóbb például a brit kormány figyelmeztetett az applikáció veszélyeire.

Különösen hasznos lehet ez a változtatás viszont a platformon jelenlévő vállalatok számára. A cégek marketingeseinek egyszerűbb lesz egy időpontban felvenni a tartalmakat az applikációba, és a következő napok során megszerkeszteni, illetve időzíteni őket.

Eddig még nem tudni, hogy az épp kipróbálás alatt lévő funkció mikor lesz elérhető az összes felhasználó számára.

Forrás: Social Media Today