Habár a függőleges videók készítésekor a tartalom jelentős része elvész, mégis rengetegen készítenek vertikális felvételeket (sőt az IG TV megjelenése lényegében teljesen elfogadhatóvá tette a “formátumot”), amit a legtöbb videomegosztó, köztük a YouTube is csak fekete keretek segítségével tudott megjeleníteni a saját felületén. Ennek viszont most vége.

A cég frissítette a YouTube asztali böngészős változatát, ami mostantól támogatja az egyedi képarányú videókat. A fentebb emlegetett függőleges felvételek esetében például a videó a korábbinál jóval nagyobb méretben jelenik meg, a két oldalsó fekete sávot pedig már a múlté.

A változás viszont nemcsak a vertikális videókat érinti, de a 4:3-as képarányú felvételek esetén is igazodik a tartalomhoz a lejátszó mérete, és innen is eltűntek a fennmaradó helyet kitöltő fekete sávok. Végezetül a változás nem hagyta érintetlenül a legelterjedtebb, 16:9-es képarányt sem: itt is megnőtt a lejátszó mérete, így már ezeket a videókat is nagyobban játszhatjuk le, mint korábban.

Forrás: 9to5Google