Új eszközöket vezet be a Facebook a non-profit szervezetek számára

1 héttel ezelőtt by in Facebook Címke:, , , , , , ,

New York-ban a Social Good Forum-on a közösségi platform bejelentette, hogy számos új eszköz bevezetésével támogatják a non-profit szervezetek és egyéb közösségek munkáját.

Először is, a Facebook bemutatott egy olyan funkciót, ami összeköti a mentorokat és a mentoráltakat a hatékony együttműködés érdekében az oldalon. Ezzel az új eszközzel a különböző felhasználók hasznos tanácsokat kérhetnek a nagyobb tapasztalattal rendelkező szakemberektől, hogy elérjék a kitűzött céljaikat. Emellett pedig a közösségi oldal kiterjeszti a jótékonysági opcióit is, amivel ezentúl többet tehetünk a jó cél érdekében, és segíthetünk mindazokon, akiknek szükségük lehet rá. Bár egyelőre ezek az újdonságok csak az USA-ban érhetőek el, de a platform úgy tervezi, hogy hamarosan Európában is bevezeti.

Végül pedig, hamarosan érkezik az új „Fundraisers API” felület, amivel a jövőben eredményesen szervezhetünk gyűjtéseket jótékonysági célokra. Ezzel pedig még mindig nincs vége, hiszen a közösségi oldal kiterjeszti a véradás funkciót is, amit szeptemberben mutattak be Indiában, tehát hamarosan több országban is megjelenik majd.

A Facebook legújabb fejlesztését itt mutattuk be:

AI technológiával előzi meg az öngyilkosságot a Facebook

A Facebook hirdetési változásairól itt adtunk hírt:

Felfüggeszti a Facebook a diszkrimináló hirdetési targetálást

Forrás: Social Media Today

Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a legérdekesebb újdonságokról, iratkozz fel hírlevelünkre!
(mi sem szeretjük a spam-et, így ígérjük, azt küldeni sem fogunk!)

* kötelező mező