Újratervezi a Google a Gmailt

1 héttel ezelőtt by in Google Címke:, ,

Megerősítette a Google azt a korábban kiszivárgott piaci pletykát, miszerint jelentős újratervezést kaphat a közkedvelt Gmail-fiók. A Google az alábbi újítások bevezetését tervezi a e-mail rendszerben:

  • Frissebb, tisztább megjelenést kap a levelező kezelőfelülete
  • Könnyebben elérhetővé válnak a fiókból a G Suite alkalmazások (például: Google Naptár)
  • Desktopon is elérhetővé válik az ún.”intelligens válasz” funkció, ami már mobilon bizonyított
  • Határozott időre is félrerakhatóak lesznek az e-mailek (szundi funkció)
  • Offline támogatást kap a levelezőrendszer, és 2018 júniusától már internetkapcsolat nélkül is olvashatók lesznek a korábbi e-mailek.

A változások először a G Suite ügyfelek számára válik elérhetővé, aztán folyamatosan hozzáférhet majd az összes Gmail felhasználó.

“Folyamatosan dolgozunk a Gmail frissítésén, azonban még egy kis időre szükségünk van ahhoz, hogy összeálljon a végleges szolgáltatás. Egyelőre semmi konkrétabbat nem mondhatok, amint tudunk valami biztosat közzétesszük” – osztotta meg a Google szóvivője az érdeklődőkkel, akik az újdonságokról kérdezték a vállalatot.

Forrás: TNW

Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a legérdekesebb újdonságokról, iratkozz fel hírlevelünkre!
(mi sem szeretjük a spam-et, így ígérjük, azt küldeni sem fogunk!)

* kötelező mező