A legtöbb kiskereskedő számára a nyári időszak a legjövedelmezőbb: a teljes évi eladások 50-70 százalékát júniusban, júliusban és augusztusban hozzák. Az emberek járnak-kelnek, utaznak, beugranak a boltokba és készen állnak a vásárlásra. Most az is kiderül a Business2Community jóvoltából, hogyan használható a Facebook a forgalom és az eladások további növelése érdekében.

1. Ösztönözd a vásárlókat a Facebook „becsekkolásra”!

A Facebook az iOS és Android alkalmazásaiban teszi elérhetővé a „Check in” eszközét, valamint a mobil oldalán. A kezdő szint az, hogy a boltok kitesznek egy táblát a bejárat közelébe, hogy bejelentkezésre bátorítsák a vásárlókat. Ez azért hasznos, mert ilyenkor képeket is hozzáadhatnak a tevékenységhez és bejelölhetik ismerőseiket is, amellyel elérhető, hogy az illető barátai is benézzenek a boltba. A „Check in” lehetőség a Grap Searchben is megvan, így ha valaki becsekkolt az üzletben, a barátja pedig éppen helyik boltok után kutat, akkor az eredményei között látni fogja, hogy az illető hova jelentkezett be. Így könnyen lehet bizalmat építeni a vásárlókkal, hiszen a felhasználók nagyobb valószínűséggel bíznak meg egy olyan cégben, amellyel már a barátjuknak is volt dolga.

Facebook-Deals-Example2

Létezik továbbá az úgynevezett „Check In Deals” szolgáltatása is a Facebooknak, melynek keretében jutalmat ajánlhatsz fel a vásárlóknak, amikor a mobiljukról bejelentkeznek az üzletedben. Sajnos Magyarországon ez még nem elérhető, de talán jó ha tudjátok, hogy több típusa létezik: az „Individual”, amikor egyszerűen a bejelentkezésért kap kedvezményt a vásárló, a „Loyalty”, amikor több bejelentkezés után jut kedvezményhez, a „Friend” opció egy baráti társaságot céloz meg, akik együtt csekkolnak be és a „Charity”, amikor a bejelentkezéssel adományt biztosítasz egy jótékonysági szervezetnek.

2. Ajánlatok a Facebook tabokon

Ez a típusú ajánlat az, amelyet a cég a Facebook oldalán oszt meg és ezzel ösztönzi a rajongókat és látogatókat, hogy térjenek be az üzletbe.

Az előzővel ellentétben itt a cél, hogy kapcsolatba lépj a már meglévő és a potenciális vásárlókkal Facebookon és ezután vonzd őket magadhoz egy ajánlattal. Ezek létrehozásához olyan eszközöket lehet használni, mint a TabSite, valamint a Facebooknak is vannak promóciós irányelvei, amelyeket az oldalaknak követni kell.

iphone5-deal2

A Friend Share Deal Reveal egy TabSite alkalmazás, amely segíthet a rajongókat bevonzani. Hozz létre egy tabot és posztolj információt róla, benne egy Smart (mobilbarát) URL-lel, amely a Facebook fülhöz vezet. Amikor ideérkeznek a rajongók és megosztják azt egy barátjukkal is (növekszik a reach érték és több lesz a potenciális vásárló is), üzenetet kapnak az ajánlat részleteiről. Egyszerűen magyarázd el nekik, hogy töltsék le, nyomtassák ki és hozzák el az üzletbe a kedvezményről szóló papírt vagy csak jöjjenek el a boltba és mutassák meg a telefonjukon.

Ilyen tabot lehet ideiglenesen is létrehozni és hozzáadhatsz egy Like Gate-t, amely azt jelenti, hogy a látogatóknak először lájkolnia kell az oldalt, hogy hozzájuthassanak az ajánlathoz. Így növelheted a rajongói oldalad közösségét, miközben arra ösztönzöd őket, hogy éljenek az üzletedbe szóló ajánlattal.

3. Facebook fotóverseny az üzletben

Egy Facebook alkalmazás segítségével, mint amilyen a TabSite Instagram Contest Facebok oldalaknak, egy cég egy tabon tud fotóversenyt futtatni, ahol a rajongók szavazhatnak a beküldött alkotásokra. A kiskereskedők létrehozhatnak egy berendezett sarkot a boltban valamilyen tematikának megfelelően (tengerpart, cowboyok, bármi, ami értelmes lehet és megmutatja, milyen termékeid vannak és az üzlet brandingjére épít). A részvételhez a látogatóknak:

  1. Be kell jönniük a boltba.
  2. Az üzlet erre kialakított részén fényképet kell készíttetniük magukról.
  3. Fel kell tölteniük a képet az Instagramon keresztül a versenyhez azzal a #hashtaggel, amelyet kértél.

Ezután a képek átkerülnek a Facebook oldalra, ahol a rajongók és ismerősök megnézhetik és szavazhatnak rájuk. Ezt akár hetente meg lehet csinálni változó tematikával és nyereményekkel.

www_facebook_com_tourism_outdoorrecreation_skapp_140027096128579app_data434829565369679597_353378230-300x227

Tehát a lényeg, hogy kreatívan használd a Facebookot : 1. Hívd fel magadra a figyelmet! 2. Érd el a célközönségedet! 3. Növeld az üzleted forgalmát!

Minél értékesebb, szórakoztatóbb, minél könnyebb hozzáférni és minél inkább megosztható az ajánlat, annál nagyobb esélyed van a fenti célok elérésre!