A Facebook oldalak tulajdonosai már az idővonalon is futtathatnak promóciós versenyeket, méghozzá egyszerűen és könnyen, óriási költségek és harmadik feles alkalmazásszolgáltató bevonása nélkül. Ennek eredményeként a kisvállalkozások is elgondolkodhatnak játékok indításáról, amelyekkel meglephetik a követőiket – írja a Practical Ecommerce.

Ehhez kapsz segítségül néhány már megvalósult példát. Ezek a versenyek idővonalon, illetve alkalmazás oldalakon futottak. Néhányuk hónapokig, némelyik napi rendszerességgel. A díjak pedig a pólótól az egyetemi ösztöndíjig terjedtek.

Eggo

Az Eggo egy klasszikus receptversenyt indított modern, közösségi hozzávalókkal. A rajongók az Eggo gofrik felhasználását igénylő kreatív receptekkel pályáztak, majd a közösség szavazhatott a galériában, hogy eldöntse, kik a finalisták. A végső győztes 5000 dollárt, azaz, több, mint 1 millió forintot vihetett el.

Eggo2

Diamond Candles

A Diamond Candles illatosított gyertyákat árul, amelyeket igazi gyűrűkbe illesztenek és akár 5000 dollárt is érhetnek. Így aztán a rajongók is imádják a márka heti versenyeit a Facebook oldalán. A díj természetesen mindig egy ilyen értékes gyertya. Az alábbi poszt például 5674 lájkot és 8134 megosztást ért el.

diamond-candles

Zales

A Zales egy ékszerkereskedő cég, amely a rajongóitól azt kérte, posztolják a legjobb eljegyzési történetet egy játék keretén belül. A nagy nyeremény egy ajándék eljegyzési gyűrű volt és egy utazás Mexikóba. Ma már a legtöbben könnyen hozzáférnek webkamerákhoz és okostelefonokhoz, így a rajongóknak sem okozott gondot néhány eljegyzési jelenetet rögzíteni. Hogy demonstráljuk ennek a versenynek az erejét, csak annyit mondunk, hogy még a „Játék véget ért” poszt is közel 1000 megosztást és több, mint 11 ezer lájkot kapott.

zales-proposal

Qwertee

A Qwertee limitált pólókat árusít, amelyek dizájnját művészek alakítják ki, a rajongók pedig szavazhatnak a kedvencükre. Napi játékokat szerveznek ajándék pólókért és kapucnis pulcsikért. A rajongók lájkolják az oldalt és posztolnak, hogy részt vehessenek ezekben, majd kommentet írnak vagy megosztanak, hogy még több esélyük legyen a győzelemre. Ha érdekel a napi játékok szervezésének világa, érdemes követned ezt a céget.

Qwertee

Dove

A Dove indított egy versenyt „A valódi szépséget meg kell osztani” (Real Beauty Should Be Shared) címmel. A játékban a rajongóknak le kellett írniuk, egy barátjuk miként képviseli a „valódi szépséget”, ezzel ünnepelve az igazi emberek természetes szépségét. A nyertesek a Dove új kampányának arcai lettek.

dove1

AXE

Az AXE Canada érdekes versennyel rukkolt elő férfi rajongóinak, akik üzeneteket hagyhattak Kanada űrhajósának visszatérésére. Ezeket egy digitális üdvözlőlap formájában adták át az asztronautának, a résztvevők pedig AXE termékeket nyerhettek. Ez a játék szép példája annak, milyen egyszerűen és kreatívan is lehet esélyt kapni egy ilyen kezdeményezésben.

Axe-Canada

Macy’s

A Macy’s fotóversenyében a rajongók a gyermekeikről készült képeket posztolhatták és aztán szavazhattak. Egy másik klasszikus játék remek közösségi hozzávalóval. Emellett pedig nagyszerű emlékeztető arra is, hogy a szülők imádnak dicsekedni a gyermekeikkel. A győztesek ráadásul 12500 dolláros ösztöndíjat kaptak (majdnem 3 millió Ft) és egy 350 dolláros (~77 ezer Ft) Macy’s ajándékutalványt – mindkettő tagadhatatlanul felkelti bármely szülő érdeklődését.

Macys

Finish

A Finish Canada játékával 300 ezer Facebook rajongóját ünnepelte. Az embereknek csak lájkolnia kellett az oldalt, hogy megnyerjék az egy évre elegendő mennyiségű mosogatószer-tablettát. Csak az alábbi poszt 3475 lájkot és 245 megosztást generált.

Finish-Canada

Sephora

A Sephora, mely szépségtermékekkel kereskedik, az Ashley és Mary-Kate Olsen nevével fémjelzett illatuk piacra dobását ünnepelte egy versennyel. A rajongók egy New York-i divatbemutatóra nyerhettek belépőt. Egy másik játékban a Sephora egy Costa Rica-i utazást ajánlott fel és egy termékcsomagot.

Sephora