A New Jerseyben élő Edward Cagney Mathews nem igazán jött ki a szomszédjával, ezért a Facebook nyilvánosságához fordult. A videójából az nem derül ki, hogy mi az, ami ennyire felbosszantotta, a kirohanásából úgy tűnik, mintha a fő probléma az lenne, hogy a szomszédja színesbőrű. Mindenesetre hat percen keresztül szidja, és különféle rasszista jelzőkkel illeti, miközben többször elismétli a címét is, és arra biztatja a nézőket, hogy menjenek el, nézzék meg ők is.
A videó virális lett, és olyan sokan mentek el a címre, hogy a rendőrségnek kellett közbeavatkozni. Már a videó készítése alatt megjelenik egy rendőr, akit Mathews szintén melegebb éghajlatra küld. Aztán pedig megjelentek az emberek is, de a férfi számításaiba hiba csúszott, hiszen a rasszista ismerősök és támogatók helyett 150 olyan embert jelent meg, akik azt skandálták, hogy elegük van az ilyen gyűlöletből. Az utcában élőknek szintén sok volt a videó, és több bejelentés is érkezett Mathews ellen. Egy nő például azt állítja, hogy a férfi állandóan zaklatta, és videofelvétele van arról, ahogy Mathews azt mondja neki, hogy a rendőrök a barátai, szóval nem fognak neki segíteni, ezért festékszóróval írt sértő megjegyzéseket a nő házára. De most úgy tűnik, hogy a környéken nagyon sok, jellemzően fekete családot és ott élőket tartott rettegésben, akiknek szintén azt mondta, hogy a rendőrséggel jó kapcsolatban áll, és senki nem fogja megvédeni őket. A rendőrség ettől elhatárolódott, arra kérnek mindenkit, hogy akit ilyen jellegű bűncselekmény ér, az nyugodtan forduljon hozzájuk segítségért.
A férfit hétfőn mégis őrizetbe vette a rendőrség, ekkor már nem csak a gyűlölethulláma ellen tiltakozó emberek, de már egy rakás médium is a helyszínen volt. Az ügyész az esettel kapcsolatban azt emelte ki, hogy Mathews áldozata, a szomszéd, akit hosszú percekig válogatott sértésekkel, agresszív hangnemben, az emberi méltóságát is megsértve pocskondiázott, milyen nyugodt maradt, és nem ült fel a provokációnak.
Mathews azóta bocsánatkérés gyanánt azt mondta, hogy részeg volt, amúgy meg mindig így beszél. Elvesztette az önuralmát, és arra sem számított, hogy ez lesz a videóból.
Forrás: Vice