hirdetés

Használd az AI tudását az üzleti sikerhez! Profitnövelő ötletek egyetlen kattintással! Használd az AI tudását az üzleti sikerhez! Profitnövelő ötletek egyetlen kattintással!

Az Egyesült Államok több államának főügyésze indított vizsgálatot, melyben arra keresik a választ, hogy a Meta különböző alkalmazásaiban hogyan növeli a gyerekek elköteleződését, azaz hogyan érik el, hogy minél több időt töltsenek az alkalmazásokkal, és ennek milyen negatív hatásai lehetnek. A kaliforniai, floridai, kentuckyi, massachusettsi, nebraskai, New Jersey-i, New York-i, tennessee-i és vermonti tisztviselőket tömörítő csoport azzal vádolja a céget, hogy mindenféle technikákkal növelik a fiatalok alkalmazással töltött idejét annak ellenére, hogy saját belső vizsgálataik is megerősítették, hogy ez ártalmas lehet a fiatalok számára. 

Az utóbbi hetekben nagy port kavart a Wall Street Journalon megjelent cikksorozat, amelyből többek között az is kiderült, hogy a Facebook belső vizsgálata alapján a fiatal lányok mentális egészségére sok esetben negatív hatással vannak az általuk használt alkalmazások. A mostani vizsgálat azt deríti ki, hogy az alkalmazásban töltött idő növelését szolgáló technológiai megoldások fogyasztóvédelmi szempontból kifogásolhatóak-e. A vizsgálatban részt vevő tisztviselők közül többen voltak abban a csoportban is, akik kérték a Facebookot, hogy a gyerekeknek szóló Instagram ötletét vesse el. A cég a hivatalos közlemények szerint egyelőre csak szünetelteti ezt a projektet. 

Forrás: The Verge