Új közösségimédia-ügynökséget választott a Telenor Magyarország Zrt. A mobilszolgáltató meghívásos tendert követően szavazott bizalmat a Be Social közösségimédia-ügynökségnek, aki a márka social média feladatait az Artificial Grouppal közösen látja el a jövőben. Az együttműködés 2020 augusztusában kezdődött.

A Be Social feladatai közé tartozik a Telenor Magyarország Zrt. social media csatornáira digitális tartalmak előállítása, valamint kampányok adaptálása a közösségi média felületekre. Az ügynökség kétfordulós, meghívásos tenderen nyerte el a megbízatást, melynek végén két győztest hirdettek.

„Reméltük, hogy a telekommunikációs szektorban szerzett korábbi tapasztalataink, az ügyfeleink számára készített munkáink, és az elmúlt években kiérdemelt díjaink meggyőzően hatnak majd a Telenor Magyarország Zrt. számára” – mondja Ölveczky Tamás, a Be Social ügyfélkapcsolati igazgatója. – „Lelkesen vágtunk bele a közös munkába, bízunk benne, hogy izgalmas feladatok várnak még ránk.”

A Telenor Magyarország Zrt. közösségimédia-feladatok ellátásába korábban egyedül a lead ügynökségét, az Artificial Groupot vonta be, akik ezen a téren, valamint lead ügynökségként továbbra is egyaránt kiszolgálják a vállalatot.

Több fordulós tenderen választottuk ki a közösségimédia-feladatokon mostantól velünk dolgozó ügynökségeket, így a jövőben az Artificial Group és a Be Social egyszerre látják el ezeket a feladatokat. Azt várjuk, hogy ebben a felállásban az AG stratégiai szemléletének és a Be Social erős közösségi médiás szakmai hátterének ötvözetével még hangsúlyosabbá és relevánsabbá tudjuk tenni a jelenlétünket a közösségimédia-felületeinken– mondta el Verik Orsolya, a Telenor Magyarország Zrt. Digitális Tartalmakért és Social Mediáért felelős csoportjának vezetője.