“Kevesebb szelfi, több valóság” – mondta Damian Hinds, az Egyesült Királyság oktatási minisztere a minap. A politikus szerint a közösségi médiák nemcsak a tinédzserek valóságérzetére károsak, de az online zaklatáshoz is hozzájárulnak, illetve segítik a negatív testképek kialakulását.

Hinds nyilatkozatának időzítése nem véletlen. Nemrég egy nemzetközi felmérés ugyanis azt találta, hogy a vizsgált 48 ország közül az Egyesült Királyság iskoláiban a legdurvább az internetes zaklatás problémája.

Forrás: Pexels

A miniszter szerint komoly felelősség hárul a közösségi médiára, valamint az internetes sztárokra és influenszerekre is, akik hatással vannak a fiatalokra csatornáikon keresztül. Szerinte ezeknek a vállalatoknak és személyiségeknek jó példát kellene mutatniuk, és felhívni a fiatalok figyelmét a közösségi felületek veszélyeire.

Az OECD nevű intézet jelentése szerint a brit iskolák 27%-ában kell az igazgatóknak legalább heti rendszerességgel foglalkozniuk online zaklatáshoz köthető esetekkel, míg a nemzetközi átlag ezen a téren csupán 3%.

Andreas Schleicher, a szervezeti oktatásügyi szakértője szerint ez már egy rendszerszintű probléma, és nem lehet az egyes iskolák személyzeteitől külön-külön számonkérni a megoldást – az sokkal átfogóbb, komolyabb intézkedéseket igényel.

Szerinte a közösségi hálókon jelen lévő személyiségeknek kell jobban odafigyelniük arra, hogy mit tesznek, illetve mit mondanak felületeiken, és nem szabad hamis, irrealisztikus életképeket bemutatniuk.

“Senki sem immunis már az internetes kegyetlenségre” – tette hozzá.

Forrás: BBC