A Dropbox megvásárolta az iOS és Android „Readmill” nevű e-könyv olvasó alkalmazást, amelyet egyúttal meg is szüntet. A Readmill is megerősítette a híreket saját blogján, miután a TechCrunch oldala is beszámolt róla – írja a SocialFresh.

screen-shot-2013-02-06-at-9-52-14-am-e1360162425731

A Readmill egy berlini stratup volt, amely letisztult, áramvonalas szolgáltatása révén vált népszerűvé. Adobe DRM támogatottsága azt jelentette, hogy az olvasók olyan platformokról is vásárolhattak e-könyveket, mint a Kobo és a Nook, majd olvashatták azokat a Readmill alkalmazásaival. Az utóbbi hónapokban új funkcióval is jelentkeztek, illetve partnerséget jelentettek be a Guardiannel, az Atavistával, továbbá a Livrada nevű startuppal és közel 100 más független kiadóval és digitális könyváruházzal, hogy a honlapjaikon keresztül is árusíthassanak e-könyveket.

Ugyanakkor ez nem az, amiben a Dropox érdekelt volt. A Readmill technológiája megengedte a felhasználóknak, hogy jegyzeteket írjanak az e-könyvekbe és azokat meg is osszák – úgy tűnik, ezért történt az akvizíció. A Readmill így fogalmazott:

„A csapatunk csatlakozik a Dropboxhoz, ahol az olvasásban, a kollaborációban és a szinkronizálásban mutatott szakértelmünk otthonra talál. Emberek milliói használják a Dropboxot, hogy elraktározzák és megosszák digitális életüket és úgy hisszük, ez erős alapot szolgáltat a jövő olvasásának felépítése számára is.”

A Dropbox viszont nem biztosít majd e-olvasást lehetővé tevő alkalmazást:

„Létrehoz a Dropbox a Readmillhez hasonló applikációt?”

„Nem. Ám mivel az olvasás minden méretű képernyőn lényeges a munka és az élet szempontjából sokak számára, hasonló kihívásoknak állunk elébe új módokon a Dropboxnál.”

A TechCrunch arról írt, hogy a felvásárlás nagyjából 8 millió dollár értékű volt és, hogy a Readmill csapata, beleértve a társalapító és vezérigazgató Henrik Berggrent és a másik alapítót, David Kjelkerudot, a Dropbox San Franciscóban lévő irodáiba költöznek.

„Az e-könyvek világában sok kihívásra nem találtak még megoldást és nekünk sem sikerült egy fenntartható olvasási platformot létrehoznunk” – írta Berggren és Kjelkerud. „Ezt mélyen sajnáljuk. Minden lehetőséget számba vettünk, mielőtt meghoztuk ezt a nehéz döntést, amely véget vetett a terméknek, amit mi hoztunk létre.”