A Las Vegas-i CES konferencia egyik érdekessége az volt, hogy az előző évektől eltérően, idén a közösségi oldalak is jelentősebb számban képviseltették magukat. Egy szűk körű panelbeszélgetésen vett részt Erin Egan, a Facebook adatbiztonságért felelős vezetője, aki kijelentette, hogy

“A Facebookon az adatok ma mindenki számára biztonságban vannak”

– mivel a panelbeszélgetésen kevesen vehettek részt, az újságírók többsége erről a másnap megjelenő  CES-sajtóanyagokból értesülhettek, és meglehetősen nagy hahotázást váltottak ki a médiának fenntartott teremben. 

A Facebook egyébként egy új, privacy checkup nevű aloldalt hozott a kiállításra, ami egyszerűbbé teszi ellenőrizni az adatvédelmi beállításokat, ugyanakkor a gyakorlatban semmi újdonság nincs benne, a felhasználók nem kaptak lehetőséget arra, hogy jobban kontrollálják mit figyel meg róluk a közösségi oldal. 

A Google újítása pedig az, hogy lehetősége van az embernek azt mondani, hogy “Hé Google, ez nem neked szólt” akkor, amikor észreveszi valaki, hogy a családi beszélgetés alatt be-be kapcsol a hangrögzítés. 

A beszélgetésen részt vett a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság egyik biztosa is, Rebecca Kelly Slaughter azt mondta nem sokkal Egan kijelentése után, hogy nem akar egy konkrét nevet sem említeni, de szerinte nagyon nincs rendben minden az adatbiztonsággal.  Szerinte túl sok információ túl sok kézből folyik ki, és ez nem a felhasználók érdekeit szolgálja.