A márkák számára mindig hatalmas kihívást jelentett, hogy felmérjék, hogyan teljesítenek a hirdetéseik a különböző platformokon és médiumokon keresztül. A Facebook az elmúlt hetekben azon dolgozott, hogy a jövőben még hatékonyabban hirdethessünk. A napokban bejelentettek egy újabb ínyencséget a hirdetők és az elemzők számára, amivel egyszerre mérhetik a kampányok eredményességét a közösségi platformon és a TV-ben is. Ez az új eszköz a Nielsen Total Brand Effect with Lift és a Facebook közötti kollaboráció eredményeként jött létre. Ezzel az alkalmazással mérni tudjuk majd, hogyan teljesítenek a Facebook-hirdetéseink a TV-ben futó reklámokhoz képest.

A Facebook úgy gondolja, hogy sokkal jobb eredményeket érhetünk el, ha a közösségi platform és a TV szó szerint együtt dolgozik. A Nielsen egy cross-platform megoldást kínál a hirdetők számára, amivel hatékonyan mérhetjük a márkánk ismertségét és a kampányaink eredményességét. Ez az újdonság először az USA-ban jelenik meg, majd az Egyesült Királyságban és Ausztráliában is tesztelni fogják. Az egyelőre még nem derült ki, hogy mikor és hogyan vezetik be a szélesebb közönség számára is.  A Facebook továbbá egy saját fejlesztésen is dolgozik hirdetési célokra, amihez az Instagram és az Audience network statisztikáit is fel fogják használni. A közösségi oldal szerint ez a soron következő fejlesztés várhatóan 2018-ban fog megjelenni.

A Nielsen 2016 óta működik együtt a Facebookkal különböző mérési alkalmazások fejlesztésével, de dolgoztak már a Snapchattel és a Twitterrel is korszerű analitikai eszközök üzemeltetésével.

Bár az új alkalmazásról egyelőre csak ennyit tudunk, de elsőként fogunk beszámolni a legújabb fejleményekről ezzel kapcsolatban.

A Facebook legújabb hirdetési fejleményeiről itt számoltunk be:

A Facebook új hirdetési célt vezet be a Messengerhez

 

A Twitteren történő változásokról pedig itt adtunk hírt:

Hamarosan megváltozik a tweet karakterszáma

 

 

Forrás: We Are Social Media