A Facebook májusban ideiglenesen betiltotta azoknak a többnyire erőszakos videó tartalmaknak a megjelenítését, amelyek hosszú távon lelki károsodást okozhatnak. A cég most viszont úgy döntött, hogy a felhasználói szabadon dönthetik el mit néznek meg, mit posztolnak és osztanak meg. Ugyanakkor fontolóra veszik előzetes figyelmeztetések közzétételét a felhasználóknak – írja a BBC.
A BBC egy olvasó esete kapcsán értesült a szabályváltozásról, akinek kérését – hogy a Facebook távolítson el egy klipet, mely kifejezetten erőszakos eseményt ábrázol – a cég elutasította. A videó számos másik felhasználó aggodalmát is kiváltotta:
„Távolítsák el ezt a videót! Ezt nem kellene látnia a sok ártatlan fiatalnak.” – írta az egyik. „Ez abszolút borzalmas, ízléstelen és el kell távolítani … túl sok fiatal van, akik ezt megláthatják. Én 23 vagyok és engem is felzaklat már az első pár másodperc megtekintése is” – olvasható egy másik kommentben.
A közösségi háló később megerősítette, hogy ismét engedélyezik az ilyen tartalmak posztolását.
„A Facebook már régóta egy olyan hely, ahova az emberek az élményeik megosztása végett fordulhatnak, különösen, ha az vitás eseményekkel kapcsolatos, mint az emberi jogok megsértése, a terrorcselekmények és más erőszakos esetek” – mondta egy szóvivőnő.
„Az emberek azért osztják meg ezt a videót Facebookon, hogy elítéljék. Ha a videót ünnepelnék vagy bátorítanának másokat a benne látottakra, a mi megközelítésünk is más lenne. Ugyanakkor, mivel néhány ember ellenkezik az ilyen természetű grafikus videókkal szemben, dolgozunk azon, hogy további kontroll biztosítsunk a felhasználóknak a tartalom felett, amit látnak. Ez tartalmazhatja azt, hogy előzetesen figyelmeztetést kapnak a felvételről, amit nemsokára látni fognak.”