2016-ban a Facebook elindított egy titkos projektet, amelynek célja a Snapchat alkalmazását és annak szervereit használó emberek közötti hálózati forgalom lehallgatása és visszafejtése volt. Az újonnan lezárt bírósági dokumentumok szerint a cél az volt, hogy megértsék a felhasználók viselkedését, és segítsenek a Facebooknak felvenni a versenyt a Snapchattel. A Facebook „Szellemirtók projektnek” nevezte ezt az akciót, utalva a Snapchat szellemszerű logójára.
Kedden egy kaliforniai szövetségi bíróság új dokumentumokat hozott nyilvánosságra a fogyasztók és a Meta, a Facebook anyavállalata közötti csoportos kereset részeként. Ezekből kiderül, hogy a Meta hogyan próbált versenyelőnyre szert tenni a Snapchattel, majd később az Amazonnal és a YouTube-bal szemben azáltal, hogy elemezték a hálózati forgalmat, és hogyan kommunikáltak a felhasználók a platformokon belül. Mivel ezek az alkalmazások titkosítást használnak, a Facebooknak speciális technológiát kellett kifejlesztenie, hogy megkerülje azt.
Az egyik dokumentum részletezi a Facebook Szellemirtók projektjét. A projekt a vállalat In-App Action Panel (IAPP) programjának része volt, amely a Snapchat felhasználóitól, majd később a YouTube és az Amazon felhasználóitól származó titkosított alkalmazások forgalmának „elfogására és visszafejtésére” szolgáló technikát alkalmazott – írták az ügyvédek.
Mark Zuckerberg, a Meta vezérigazgatója egy 2016. június 9-én küldött e-mailben, azt írta hogy tekintettel arra, hogy milyen gyorsan növekszik a Snapchat, fontosnak tűnik új módszert kitalálni, amellyel megbízható elemzéseket kaphat a Facebook róluk. „Talán paneleket kell készítenünk, vagy egyedi szoftvert kell írnunk. Ki kell találni, hogyan kell ezt csinálni!” – írta Zuckerberg.
A feladatot az Onavo csapata vállalta, és egy hónappal később megoldást javasolt: iOS-re és Androidra telepíthető úgynevezett készleteket alkalmaznának, amelyek elfogják bizonyos aldomainek forgalmát, lehetővé téve számunkra, hogy lássák, mi lenne egyébként titkosított forgalom, és mérni is tudják az alkalmazáson belüli használatot, neveket is ki tudnak szedni belőle stb.
A Facebookon belül amúgy nem volt egyetértés abban, hogy a Project Ghostbusters jó ötlet-e. Egyes alkalmazottak, köztük Jay Parikh, a Facebook akkori infrastruktúra-mérnöki vezetője és Pedro Canahuati, a biztonsági tervezés akkori vezetője aggodalmának adott hangot.
Ennek ellenére később a bírósági dokumentumok szerint a Facebook kiterjesztette a programot az Amazonra és a YouTube-ra is.
Az üggyel kapcsolatban egyik érintett cég sem kíván nyilatkozni az újságíróknak.
Forrás: Techcrunch