A Facebook olyan újítást vezet be a napokban, amivel az egymáshoz közel élők tudnak segíteni egymásnak a koronavírus-járvány alatt. A kedden bejelentett új funkcióval fel lehet ajánlani a környékünkön élőknek a bevásárlást, ügyeink intézését, esetleg gyűjtést lehet indítani – írja a CNN

A Facebook szóvivője azt mondta, hogy az utóbbi időben azt vették észre, hogy sokan kérnek segítséget vagy ajánlják fel a segítségüket. Emiatt olyan megoldásban gondolkoztak, ahol ezek az igények és felajánlások könnyebben egymásra találhatnak. A közösségi segítség egyelőre az USA területén működik, ahol 80 kilométeres körzetben mutatja felajánlásokat.  Ezután jön majd Franciaország, Nagy-Britannia, és Kanada, de az a cél, hogy a következő hetekben az egész világon elérhető legyen.