Florence Pugh visszavágott a testét vulgáris szavakkal becsmérlő idegeneknek, akik keresetlen kritikával illették, amiért egy áttetsző ruhát viselt egy divatbemutatón. 

“Mi történt veled, hogy ennyire hangosan kikelsz magadból, és ennyire felzaklatott a mellem és a testem mérete?” – tette fel a kérdést 7,4 millió követőjének. A ruha egyébként egy Valentino darab volt, amit a divatcég kreatív vezetője, Pierpaolo Piccioli tervezett. A rózsaszín ruha felső része áttetsző volt, technikailag ugyan takarta a mellbimbót, de azt azért ki lehetett venni a fotón. Pont ez volt sokaknak a problémája, és ennek hangot is adtak. 

Pugh azt írta, hogy nagyon tetszett neki a ruha, egy szempillantásnyit sem volt ideges, hogy azt viseli, sem előtte, sem közben, és még most is úgy gondolja, hogy jó ötlet volt. Felhívta a figyelmet arra, hogy az algoritmusok a férfi mellbimbót nem, csak a női mellbimbókat tiltják, és arra buzdítaná a társadalmat, hogy szabadítsák fel a nők mellbimbóinak túlszexualizálását. 

A 26 éves Pugh azt írta, hogy előre számított a ruhás képei ellenreakciójára, de „érdekes volt látni… milyen könnyű a férfiaknak nyilvánosan teljesen tönkretenni egy női testet, és milyen büszkék, hogy ezt mindenki előtt teszik”. Azt is írta, hogy mostanra mások bírálata ellenére is sikerült elfogadnia a testét, és most már elégedett minden olyan “hibával”, amelyet 14 éves korában nem tudott elviselni magán. 

Forrás: The Guardian