A Google+ platformját még ma is sokszor egy szellemvároshoz hasonlítják. Lehetséges, hogy a kezdetekkor ez a metafora megállta a helyét, de már évek óta nem. A hasonlat egyébként akkora ütötte fel a fejét újra, amikor nemrég Vic Gundotra, az oldalért felelős vezető bejelentette, hogy otthagyja a céget – írja a Mashable.

Elsütöttek a hírrel kapcsolatban jó néhány poént Twitteren is:

 

 

Eközben a TechCrunch arról írt, hogy a Google+ egy „élőhalott”, mert nem ismert források szerint néhány mérnököt átvezényelnek az Android divízióba. Aminek azonban semmi köze Gundotra távozásához. Ahogyan az sem releváns, hogy a Google+ -t ezután a „platform” és nem a „termék” névvel illetik. A cég egyik szóvivője is megerősítette, hogy ennek „semmilyen hatása sincs a Google+ stratégiájára”, amelynek célja, hogy „nagyszerű felhasználói élményeket építsen fel”.

Szellemek, zombik, termékek, platformok és felhasználói élmények – teljes a kavalkád. Az egyik legnagyobb kihívás elmagyarázni az átlagos internet felhasználónak, hogy mire is való pontosan a Google+.

AP120627080381

Mert, hogy mi is a probléma dióhéjban? A Google+ egy virágzó közösséggé nőtte ki magát sőt, intorvertált csoportok egy komplex és egymást keresztező közösségévé, amely nagyon nem akarja, hogy a kívülállók megpiszkálják. A Google azonban megszállottja lett a vetélytársával, a Facebookkal folytatott harcának.

Így a Google folyamatosan beszámol arról, mennyivel nőtt azok száma, akik a Google+ belépési lehetőséget választották valamihez, például a YouTube-on, a Hangoutson vagy a Gmailen keresztül, mintha bármilyen jelentősége is lenne az ilyen típusúnak térfoglalásnak.

Bármit is csinál a Google a Google+ „platformjával” Gundotra távozása után, jó néhány dolgot el kell érnie. Először is pontosan definiálnia kell a szolgáltatását, ideális esetben a Hangouts említése nélkül, ami egyébként az egyetlen nevezetességük a színpadon. Másodszor őszintének kell lennie olyan számokat illetően, mint például, hogy hány felhasználó is van valójában azokban a körökben.

Nincsen abban semmi szégyen, ha netán kisebbek a számok a Facebookéval összevetve. Legyünk őszinték: egyelőre senki sem fogja utolérni a Facebook 1,3 milliárd havi aktív felhasználói számát. Ez a hajó, hogy ismét egy metaforával éljünk, már elment. Ha azonban a Google büszke lenne arra, mit felépített, sokkal többen lennénk, akik értenénk, mit is csinál – és hajlandóbbak lennénk fel is fedezni.

Ellenben, ha továbbra azt éreztetik a felhasználókkal, hogy a rossz gödörbe estek bele, amikor félrekattintottak a Google felületén, sosem lesz vége a szellemváros vicceknek.

Helyette a Google-nek csak meg kellene fogadnia törzsgyökeres felhasználói tanácsát és hagyni, hogy a Google+ egyszerűen furcsa maradjon.