Nagy a titkolózás a cég részéről.

A közösségi oldal úgy tűnik, hanghívást tesztel – írja a Mashable. Az új funkciót a kiszivárgott információk szerint nem a Facebook alkalmazásba integrálják bele, hanem egy új appot kaphat, Phone néven. A Phone már híváskor megmutatna néhány információt a hívó félről – persze az illető Facebook profilja alapján -, valamint automatikusan blokkolná az olyan számról érkezett hívásokat, amiket korábban spamként, kéretlen hívásként azonosított.

Az köztudott, hogy a Facebook mindig egy kisebb csoporton belül tesztel, így szivároghatott ki az alábbi screen shot is:

facebook-phone

A Facebook szóvivője szűkszavúan annyit nyilatkozott a Mashable kérdésére, hogy “folyamatosan zajlanak a tesztek”, de a Phone alkalmazással kapcsolatban semmit sem mondott.

Nem ez az első eset, hogy a Facebook a hanghívással kapcsolatban kísérletezik. A Facebook Messenger például már korábban megkapta a VoIP funkciót, és a közösségi oldal tulajdonában lévő WhatsApp is pár hete már teszteli a hanghívást. Igaz, ez utóbbi egyelőre szintén csak kis csoportban, és csakis Androidon.