Szerda délután hatalmas vihar csapott le az országra, pontosabban inkább a nyugati és a középső részére, a keleten élők például megúszták a pusztítást. Volt, ahol társasházak tetejét vitte le a szél, egyes metrómegállókban pedig bokáig állhattunk a vízben. A szerencsésebbek pedig „csak” teljesen eláztak, amíg biztonságos hely felé tartottak, hogy meghúzhassák magukat.
Gyorsan végigpörgetve a hírfolyamot pedig az ismerőseink jelentős része is egészen biztosan fotókat, videókat posztolt, de legalább szövegesen megosztották a gondolataikat, tapasztalataikat a viharról, a hírportálok erről szóló előrejelzései, cikkei, galériái jelentős számú megosztásban részesültek.
Admin szempontból sem elhanyagolandó egy ilyen „esemény”, főleg, mert nem egy átlagos, pár percig tartó záporról volt szó, hanem valóban egy komoly és pusztító természeti jelenségről, amire kattintottak, amiről beszéltek az emberek, amit mi, a Be Social Kft. sem hagyhattunk ki.
Ha Facebook-oldalt kezelünk, mindenképp meg kell ragadnunk egy-egy ilyen témát, hiszen ilyenkor az algoritmus nagyobb eséllyel kedvez nekünk, vagyis hirdetés nélkül is több követőhöz jut el a posztunk, mert „trending”-ről van szó. Persze ezt érdemes az aktuális márkához kötni, kár lenne egy átlagos, sablonos, „nahát, esik az eső” jellegű megosztással „letudni”.
Ha van időnk képet szerkeszteni, akkor egy látványos megoldással, egy frappáns szöveggel ügyesen meg lehet lovagolni ezt a „hullámot”, így például a Dacia Magyarország és a Renault Magyarország Facebook-oldalai is egy-egy vagányabb poszttal kerültek be a követők hírfolyamába.
Egy Dusternek ez meg se kottyan! 😉
Posted by Dacia Magyarország on 2015. július 8.
Persze nem szabad túlzásba sem esni, és ha ismerjük a követőinket, akkor tudjuk, mi az a kategória, ami nekik már „sok” lenne, így például a Dilmah Tea egy sokkal szolidabb, visszafogott képet osztott meg, ahol csak a szövegben volt utalás a kinti időjárásra.
A Nestlé Baba oldalán arra is oda kellett figyelni, hogy „ne essenek ki a szerepükből”, itt ugyanis Bene, a Nestlé baba gondolataival, mindennapjaival találkozunk, egyfajta személyes blogként. Itt tehát az is szempont volt, hogy az aktualitásra való reagálás beleilleszkedjen a tematikába, ne lógjon ki a sorból.
Persze a vihart megelőző hőség is beszédtéma volt. A hőségriadóra való tekintettel például a NaturAqua Budapest több helyszínén is vizet osztott a járókelőknek, amiről természetesen a Facebook-oldalon is született poszt. Kollégánk el is ment az egyik helyszínre, hogy saját, „real time” fotóval együtt tudjon erről hírt adni.
A hőségriadóban a NaturAqua is segít felfrissülni, és enyhülést hozni, ezért Budapest számos pontján osztunk szerdán vizet.
Posted by NaturAqua on 2015. július 8.