hirdetés

Használd az AI tudását az üzleti sikerhez! Profitnövelő ötletek egyetlen kattintással! Használd az AI tudását az üzleti sikerhez! Profitnövelő ötletek egyetlen kattintással!

Vagy legalábbis ott is próbálják az agyukat valahogyan kikapcsolni. Jelenleg a kórházi dolgozók, legyen az orvos, nővér, beteghordó, mentős a világ hősei (közvetlenül a boltosak, tömegközlekedésben dolgozók, szemétszállítók, ételfutárok, csomagküldők előtt). Nap mint nap kockázatnak teszik ki az egészségüket, legyenek gyakorlatilag bárhol az egészségügy területén.

Folyamatosan jönnek a hírek (főleg a vírusterjedéssel frekventáltabb helyeken), hogy napokat dolgoznak alvás nélkül, többen pedig gyakorlatilag abba halnak bele, hogy a kimerülés okozta immunhiányos állapotban nem tudják leküzdeni a saját vírusfertőzésüket. Szóval átlagemberek számára elképzelhetetlenül kemény munkát folytatnak, ahol a felgyülemlett feszültséget le is kell(ene) vezetni. Némileg segít ebben a közösségi média, ahol különböző kihívásokba szállnak be.

Például az #ohnananachallenge-be, ahol a lábbal köszöntést mutatják be tánccal (természetesen már lábbal sem szabad köszönteni a másikat, hiszen akkor túl közel kell menni a másik emberhez):

https://www.instagram.com/p/B-M6K1zlb6l/

Vagy a kézmosásos kihívásba:

https://www.instagram.com/p/B-CskKEFUva/?utm_source=ig_embed&utm_campaign=loading

Esetleg valami Disney-klasszikus eltáncolásába:

https://www.instagram.com/p/B95ogJYnb7r/?utm_source=ig_embed&utm_campaign=loading

Természetesen ezekbe a kihívásokba bárki beszállhat, be is szállnak, de e lényeg, hogy mindenki hívja fel a figyelmet az egészségügyi dolgozókra.