Nem tudod miről beszélj az ismerősöddel? Kreatív lennél? Ugyan, hagyd! A Messenger majd megmondja!

messenger-conversation-topics

A Messenger applikációjának legújabb frissítésben megjelent a Conversation Topics sáv, mely elárulja hogy az éppen feltüntetett ismerősünk mit csinált vagy akár mit hallgatott utoljára, így feldobva a labdát. Mert miért ne írnál rá valakire, aki éppen azt hallgatta, amit te is szeretsz? Ezt meg kell beszélni!

A sávban ezen felül láthatjuk azt is, hogy a felhasználó aktív-e, illetve hogy mikor volt utoljára elérhető.

Vagyis a Facebook ismét biztosít egy felületet, hogy ismerősünk mindent lássanak életünkből. A frissítés mögötti ötlet szimplán az lehet, hogy ötletet kapjunk arra, hogyan és mivel szólítsunk meg egy felhasználót, amennyiben még friss ismerősünk, vagy éppen próbáljuk vele megtörni a jeget. Ismerkedésnél is remek lehet a tinik számára – ez pedig erősítheti az engagementet.

Mindenesetre jobb lesz kivárni, míg mindenkinél megjelenik a frissítés. Ha valaki fürdőszobája magányában hallgat zenét zuhanyzás közben, és ráírunk, hogy de jó, hogy ezt hallgatja, ez még ijesztően is elsülhet.

A Facebook nem először próbálja rávenni az embereket a még több kommunikációra – nemrég debütáltja funkcióját, mely megmutatja, milyen beszélgetésekből ne maradjunk ki semmiképpen sem.

Forrás: TechCrunch