A Nissan bejelentette, hogy a „2014 Nissan Rogue compact SUV”, a „2014 Versa Note” és a „LEAF” elektronikus autóját az iTunes Radio platformján iAds hirdetések formájában fogja promotálni 2013-ban. A Nissan az első autógyártó cég, amely partneri kapcsolatra lép az Apple iTunes Radio-val – írja a Mashable.
Júniusban jelentette be az Apple zenei platformját, amely hasonló a Pandorához abban, hogy bizonyos dalok alapján kiválaszt rádióállomásokat és „kiemelt” csatornákat is tartalmaz. Bár az Apple már elérhetővé tette az iTunes Radio felületét a fogyasztói számára iPhone-on és iPaden keresztül, az hamarosan megérkezhet a kocsikba is.
„Az iTunes Radio platformját mint az új autóink és ’nagy pillanataink’ integráns részeként látjuk, mely során megüljük az érdeklődés és ezen izgalmasan új szolgáltatás hullámait, hogy maximalizáljuk a Nissan új modelljeinek expozícióját” – mondta Jon Brancheau, a Nissan North America marketing alelnöke egy nyilatkozatban. „Az iTunes Radio platformjához hozzáadjuk az iAd hirdetéseket is a már zajló kampányok megtámogatására, mint a főiskolai futballunk és a Heisman Trophy Tour kezdeményezéseink. Ez egy nagyszerű lehetőség a Nissannak, hogy a megfelelő közönséghez a megfelelő piacon szólhasson.”
A Nissan új sorozatában ugyan nem lesz elérhető az iTunes Radio, de mindez jele annak, hogy az autógyártók mennyire igyekeznek nem lemaradni.
Az Apple emellett új mobil operációs rendszerét, az iOS 7-et a tervek szerint autókba integrálja majd jövőre, s ezzel olyan applikációkat is, mint a Siri vagy a Maps.