Steve Huffman arról ismert, hogy ő az egyik alapítója a Redditnek és a vezérigazgatója is egyben. Sok beszélgetésen vesz részt, és az egyik ilyenen most hevesen nekiment a TikToknak.

Huffman ugyanis saját bevallása szerint soha nem látott még ilyen parazita alkalmazást, mint amilyen a kínai tulajdonban lévő videómegosztó. Szerinte az app folyamatosan hallgatózik, figyel mindenre, amit kimondunk, még az ujjlenyomatunkat is ellopja. Annyira ki van rá bukva, hogy kijelentette, hogy őt soha senki nem veszi rá arra, hogy azt az alkalmazást telepítse, és ő is mindenkit lebeszél róla, mert szerinte az csak egy egyszerű kémszoftver.

Természetesen bizonyítékokkal nem szolgált ő sem, ahogy senki nem szokott, mikor a kínai cégeket támadja. Látjuk ezt például a Huaweinél is, ahol már oda jutottak, hogy az amerikai cégeknek nem lehet a kínai techóriással üzletelni, de még soha sehol nem mutattak arra a kémkedésre bizonyítékot, amivel a nyilvánosság előtt vádolják őket.

Ugyanez a helyzet a TikToknál, akikkel kapcsolatban ugyan többször felmerültek már aggasztó adatkezelési problémák, de ezek csak töredékei annak, mint ami az amerikai Facebooknál voltak az az elmúlt években.