Együttműködést jelentett be a Levi’s és a Bitmoji, aminek a lényege, hogy a felhasználók a Snapchatben is népszerű Bitmoji figuráikat ikonikus Levi’s szerelésekbe öltöztethetik. Klasszikus 501-es farmer mellett logós póló, és farmerkabátok is bekerültek a kollekcióba, hogy egyedivé lehessen tenni egy digitális figurát, amit a felmérések szerint a felhasználók 70 százaléka használ. 

A Snapchat tavaly kezdte el szélesíteni a bitmojik sztenderd ruházata helyett különleges, egyedi digitális viseletek felajánlását, hamarosan pedig már együttműködésük is volt a Ralph Lauren márkával. Nyilvánvalóan itt nem virtuális próbafülkékről van szó, de mindenképpen szorosabb lesz a kapcsolat a felhasználó és a márka között. Ahogyan pedig megérkezett a Snapchat teljes test követése, a felhasználók arra is képesek lesznek, hogy a bitmojijukat talpig valamilyen márkába öltöztessék, majd a kiterjesztett valóságnak köszönhetően a saját otthonukban megjelenítsék. Innen pedig már csak egy lépés, hogy annyira meggyőző legyen a végeredmény, hogy ők is akarjanak egy pont ugyanilyen szettet, akár egy gombnyomással. Jelenleg az összes nagy közösségi oldal az e-kereskedelem irányába szeretne elmozdulni, ez pedig egy tökéletes megoldás lehet a Snapchatnek. Arról nem is beszélve, hogy megjelenhetnek a virtuálisan vásárolható ruhák, amik nem lennének meglepően, a számítógépes játékok világában a felhasználók hajlandóak nagyon sokat fizetni egy-egy virtuális felszerelésért. Az is elképzelhető, hogy ugyanez a bitmojik esetében is működhet. 

Forrás: Social Media Today