Rengeteg videót néznek meg az oldalon.
Állítólag naponta négymilliárd videót néznek meg a Snapchaten a felhasználók – írja a Business Insider egy, a céghez közel álló forrásra hivatkozva. A Snapchat így igen közel került a Facebookhoz, ahol áprilisban lépték át a nap négymilliárdos videomegtekintések számát.
Ha ez igaz, akkor ez mindenképp fontos mérföldkő a Snapchat életében, ahol májusban még „csak” napi kétmilliárdnyi videót néztek meg, csupán öt hete pedig hárommillárdra ugrott ez a szám, tehát úgy tűnik, brutális tempóban gyorsul a növekedés.
Ugyanakkor a hírnek a hirdetők örülhetnek a legjobban, hiszen a Snapchat remek eszköz arra, hogy a kamaszokat meg tudják szólítani. A cég korábban azt állította, naponta 100 millióan használják a szolgáltatásukat, de egyes pletykák szerint már a 200 milliót is átlépték. Az app a Pew Research Center felmérése szerint benne van a három legnépszerűbb közösségi oldalban, közvetlenül a Facebook és az Instagram után.
A Digiday viszont néhány nappal ezelőtt arról írt, hogy az alkalmazás nem a legkorrektebb módon számláz, hiszen már azért fizetni kell a hirdetőknek, ha a felhasználónál betöltődött a reklám – ami egyáltalán nem garancia arra, hogy akár egy másodpercet is megnézne belőle.