A júniusban, 1500 résztvevőt foglalkoztató felmérés szerint – melyet a Penn Schoen Berland készített – az amerikai szülők egyre inkább okostelefonjaikon és egyéb webes platformon vásárolják meg az iskolai kellékeket. A szülőknek körülbelül 60 százaléka várhatóan legalább egy kelléket telefonján fog megvásárolni, míg 30 százaléka a szükséges tárgyak egynegyedét fogja okostelefonján beszerezni. Idén a vásárlások tekintetében először vezet az Amazon, maga mögött hagyva a trónfosztott Wal-Martot.
A Rubicon Project vezetője Dallas Lawrence szerint a szülőket már nem lehet megvenni egy egyszerű internetes bannerrel. Az okos brandek komplett hirdetési stratégiával készülnek arra, hogy náluk szerezzék be az iskolai kellékeket. A szülők egyre inkább online és mobiltelefonon keresztül végzik el a vásárlást – vagyis a back-to-school kampányoknak már ezeken a felületeken is határozottan meg kell jelenniük. A felmérésben résztvevő szülők elmondása szerint a felmérés előtti héten 40 százalékuk kattintott rá olyan hirdetésre, melyet telefonjaikon láttak.
Nem kis piacról van szó. A Rubicon projekt felmérése szerint a szülőknek már több mint egyharmada elkezdte a bevásárlást őszre és az USA-ban nagyjából 917 dollárt (kb. 260 ezer forint) fognak költeni a gyerekre. A gyereküket egyetemre küldő szülők kicsit mélyebben a zsebükbe nyúlnak: ők 1300 dollárt (kb. 370 ezer forint) szánnak az elsőéves hallgatóra.
A legnagyobb összegeket a technikai eszközökre költik – és nem csak az idősebb iskolásokról van szó és nem is olyan egyszerű technikai kütyükről, mint egy egyszerű számológép. A szülők fele, akiknek gyermekei épp az óvodát hagyják el, de még nem a középiskolára készülnek, tablet vásárlásra is készülnek. Arról korábban már mi is írtunk, hogy az okostelefonok egy 10 évesnél már alapvetőnek számítanak. Az egyetemi és főiskolai hallgatók 72 százaléka inkább PC-t vásárol iMac helyett, de az okostelefonok piacán is vesztésre áll az Apple 42 százalékával – az Android 52 százalékával birtokolja a piacot.
A felmérésből az is kiderült, hogy a legtöbb szülő mikor vásárol telefonján, tabletján vagy más platformon. Húsz százalékuk vásárol este nyolc és éjfél között, 29 százalékuk pedig délután 5 és este nyolc között. Az anyukák mellesleg sokkal érzékenyebbek az árra: 57 százalékuk az akció mértéke alapján vásárol – míg az apukáknak csak 45 százalékára igaz ez. Az ár persze mindig fontos: 75 százalékuknál játszik jelentős szerepet vásárlásnál.
Forrás: Adweek