Egy kiszivárgott dokumentum szerint a ByteDance azt szeretné, ha az alkalmazottai este hétig befejeznék a munkát, és nem dolgoznának este kilencig.

A TikTok tulajdonosa így akarja elejét venni a Kínában jellemző „996-os” munkatempónak, vagyis hogy az alkalmazottak reggel 9-től este 9-ig dolgoznak heti hat napot. A Bloomberghez kiszivárgott iratok szerint a jövőben kizárólag reggel 10 és este 7 óra között engedik dolgozni a TikTok alkalmazottait.

Ez meglepően alkalmazottbarát hozzáállás, ugyanis pont fordítva van, mint a legtöbb kínai cégnél, ahol ponthogy követelik a 996-ot, ami a dolgozók kiégéséhez vezet. A ByteDance-nél a jövőben egy nappal előbb jelezni kell, ha valaki többet akar dolgozni, de maximum három órával dolgozhat többet hétköznap, hétvégén pedig nyolccal. A túlóráért háromszoros fizetés jár a cégnél.

A lépés azért is meglepő, mert a kínai cégeknél jellemző, hogy a 996-os munkatempót követelik meg a dolgozóiktól, akiknek emiatt gyakorlatilag semmi idejük nem marad a magánéletükre. A South China Morning Postnak több technológiai cégnél dolgozó kínai munkás is arra panaszkodott, hogy a 996-os munkatempó miatt nem tudnak rendesen aludni, kiégnek, stresszesek, és nincs rendes magán- és szexuális életük sem.

Forrás: Telex