Jövőre telepíthet műholdat az űrbe a cég, ezzel javítva az afrikai netkapcsolatot.
Komoly vállalkozásba kezd a Facebook és az Eutelsat nevű francia cég. 2016-ban telepítenének közösen egy műholdat az űrbe, annak érdekében, hogy javítson Afrika internetkapcsolatán. A terv része az Internet.org kezdeményezésnek, és a mostani, AMOS-6 szatellit, ha minden igaz, akkor Nyugat-, Kelet- és Dél-Afrika nagy részét le is fedné.
Persze az ötletnek vannak ellenzői is, egyesek attól tartanak, hogy a Facebook a műhold telepítésével monopolhelyzetbe kerülhet.
Mark Zuckerbergnek fontos, hogy az egymástól távol élőket össze lehessen kapcsolni, így az Internet.org legfőbb célja, hogy globálisan javítson az interneteléréseken. Ez elsősorban a mobilokra igaz, így akiknek van okostelefonjuk, ők a Facebookon kívül például álláskereső oldalakhoz, mezőgazdasággal kapcsolatos honlapokhoz férhetnek hozzá a kezdeményezésen belül, de egészségüggyel és oktatással kapcsolatban is hozzájuthatnak információkhoz.