Már volt szó itt a Marketing Morzsákon, hogy a közösségi oldalak ajánlórendszerei hajlamosak lehúzni a mélybe olyanokat, akiket érdekelnek az álhírek, vagyis mondjuk inkább úgy, hogy hisznek bennük. A Youtube-nál is vizsgálták ezt, ahol kiderült, hogy aki elé valahogy odakeveredett egy összeesküvés-elméletet bemutató videó, és meg is nézte azt, a videómegosztó ajánlórendszere gyakorlatilag ilyeneket kezdett el a néző elé tolni, végül pedig már szinte csak ilyeneket kapott, ahogy egyre többet nézett.

Most az az Instagramnál derült ki hasonló, legalábbis a The Center For Countering Digital Hate nevű szervezet jelentése alapján. Ezek szerint az Instagram már az új felhasználóknak is sok álhírt ajánlott a discover funkcióján keresztül. Ezek utáén pedig, pláne ha az ember rányom az ilyenekre, egyre inkább kap hamis híreket, félretájékoztatást, oltásellenes, sőt, antiszemita tartalmat.

Természetesen attól is függött az ajánlott tartalom, hogy kiket követett az adott tesztelő, így ha valami olyan hírességet, aki nem hitt mondjuk a járványban, annak sokkal több hasonló poszt ugrott fel.

A vizsgálat vezetője, Imran Ahmed felhábrodottan mondta el, hogy számukra hihetetlen, hogy miközben a világ a járvánnyal küzd, az Instagram nyereségvágyból egy ilyen funkciót indított el, hogy a felhasználót mindenáron az alkalmazásban tartsa a lehető legtöbb ideig.

Az Instagram reakciójában leszögezte, hogy teljes mértékben egyetértenek azzal, hogy a káros posztokat el kell távolítani, de ez a vizsgálat alig több mint száz posztot nézett, miközben ők azóta 12 millió hasonló tartalmat távolítottak el a felületről, ráadásul már az egész elavult, ugyanis öt hónappal ezelőtti állapotot néz, azóta pedig már rengeteget fejlődött az algoritmus.

Forrás: The Guardian