A wikipedia arculata nagyjából tíz éve változatlan, és már a fejlesztők is úgy érezték, ráférne egy kis ráncfelvarrás. Most ők adnak egy kis ízelítőt abból, hogy milyen újdonságokat terveznek bevezetni 2021-ig, de jövőre teljesen át akarják tervezni az egész felületet.

Az átszabott verzióban egy oldal tetején ki tudjuk majd választani, hogy az adatlap melyik fejezetéhez szeretnénk ugrani, így a hosszú cikkek esetén megspóroljuk magunknak a keresgélést. Ez egyébként eddig is ott volt, csak most egy legördülő menü lesz helyette.

Bezárhatjuk majd az oldalsó sávot, ha teljes képernyőn szeretnénk olvasni, illetve egy gombnyomással válthatunk majd nyelvet egy cikknél. 

A Wikipedia elmondta, hogy az újdonságokat fokozatosan vezetik majd be, és 2021 folyamán szeretnének mindent elérhetővé tenni. 

Forrás: Wikipedia