Miközben majdnem mindenhol elérhető a szélessávú internet az Egyesült Államokban, kevesebb, mint egyharmada az amerikaiaknak használja is azt az otthonában. A Pew Internet and American Life Project egy új tanulmányából kiderült, hogy a felmérésben résztvevők 30 százaléka nem rendelkezik szélessávú kapcsolattal az otthonában, 20 százalékuknak pedig egyáltalán nincsen internet hozzáférése. Ez nem azért van, mert lehetetlen volt a bevezetése, hiszen a Fehér Ház nemrég arról számolt be, hogy az amerikaiak 98 százalékánál ez biztosított. A helyzet az, hogy az emberek azért mondanak le az internetről, mert költséges, problémás rá csatlakozni vagy egyszerűen nem érdekli őket – írja a The Verge.
A 18 és 29 év közöttiek 80 százalékának van szélessávú internete az otthonában, amely szám leugrik 43 százalékra a 65 évesek és az annál idősebbek körében. Ha a társadalmi osztályok tekintetében vizsgálódunk, még élesebbek a különbségek: 54 százaléka rendelkezik internet kapcsolattal azoknak, akiknek a háztartásában évente kevesebb, mint 30 ezer dollárt keresnek. Ez 70 százalék azokban a háztartásokban, ahol 30 és 50 ezer dollár az évi jövedelem és 88 százalék azokban, ahol 70 ezret vagy annál is többet keresnek. A nem diplomásoknak mindössze 37 százaléka kapcsolódik a hálóra szemben az oklevelesek 89 százalékával.
Az okostelefonokat is vizsgálták a kutatásban. A résztvevők 10 százaléka mondta azt, hogy okostelefonja van, de otthon nincsen internetkapcsolata. A rasszok tekintetében is tapasztalható megoszlás: a fehér amerikaiaknak sokkal nagyobb valószínűséggel van szélessávú kapcsolatuk, mint a feketéknek vagy a spanyol ajkúaknak. Ha viszont hozzáadjuk a mixhez az okostelefonokat is, akkor nagyjából egyenlőek a viszonyok. Néhányan használják az internetet nyilvános számítógépeken annak ellenére, hogy otthonukban nincs bekötve.
2010-ben még az internetet nem használók nagyjából fele mondta azt, hogy nem érdeklődnek, míg 10 százalék jelezte, hogy túl drága számára és 9 százalék vélte úgy, hogy túlságosan frusztráló. Attitűdjüket azonban nem tükrözi az amerikaiak többsége, akik közül a legtöbben úgy vélik, hogy ha valaki nincs jelen az interneten, az hátráltató tényező az álláskeresésben, a kormányzati szolgáltatások igénybevételekor vagy új dolgok tanulásában. Mindenesetre, bár egyre elfogadottabbá válik az internet, az utóbbi években stagnált és egy jelentős rés még mindig offline van.