Az arcokat is mutató Instagram fotók több lájkot kapnak a követőktől, mint az arc nélküliek, állítja a GeorgiaTech friss tanulmánya. 1,1 millió véletlenszerűen kiválasztott Instagram fotót vizsgáltak arcfelismerő szoftverrel és az eredmények szerint azok, amelyeken szerepelt arc, 38%-kal nagyobb valószínűséggel kaptak lájkot és 35%-kal több megosztást – írja a Mashable.

Bieber

„Természetesen vonzódunk az arcokhoz”, mondja az egyik kutató, Saeideh Bakhshi. „Társasági állatok vagyunk és látni akarunk más embereket – ez megnyugtat minket és biztonságban érezzük magunkat tőle. Ez már nagyon fiatal korukban belénkivódott, amikor is a babák a szüleik támogatását keresik. Nem gondoltuk, hogy az online elköteleződés szükségszerűen lefordítható lenne erre az ösztönre, de ugyanakkor van értelme – része az emberi természetnek.”

 

Ami érdekes ezekben az eredményekben, az az, hogy arcok mennyisége a fotókon, a kor vagy a nem, egyáltalán nem befolyásolta az elköteleződés szintjét. Továbbá a férfi felhasználók épp úgy kapnak kommenteket és lájkokat, mint a hölgy „instázók”.

És bár logikus, hogy azok értek el több interakciót, akiknek több követője van a platformon, azok, akik túl gyakran posztoltak, mégis visszaesést láttak az elköteleződésben. Minél többet töltesz fel, annál kevesebb lájkot és hozzászólást fogsz kapni.

„Minél több Instagram képet teszel közzé, annál kevesebben érdeklődnek majd” – mondta Bakhshi.

A tanulság? Az Instagram követőid szeretni fogják a szelfijeidet. Csak nem kell minden nap posztolni egyet.