Bejárta a világsajtót az a felvétel, amin egy részeg utas rátámad az Uber egyik sofőrjére.
Kirúgta a Taco Bell a senior marketing menedzserét, Benjamin Goldent, miután kiderült, hogy ő szerepel azon a videón, amin az látható, hogy egy részeg utas szidalmazza, majd ütlegeli az Uber egyik sofőrjét Kaliforniában.
Edward Caban még október 30-án vett fel egy utast, aki annyira részeg volt, hogy nem tudta elmondani, hogy hova akar menni. A sofőrnek érhetően hamar elege lett, így megállt és arra kérte az utasát, hogy szálljon ki a kocsiból. A részeg férfinek kicsit sem tetszett az eljárás, így előbb szóban inzultálta a sofőrt, majd meg is ütötte őt. Ezután próbált elmenekülni, de Caban még lefújta paprika spray-vel a támadóját. Az esetről videó is készült, hiszen az autóban volt kamera is. A felvétel felkerült a Youtube-ra is, és néhány nap alatt már több mint egymillióan látták azt.
Kiderült, hogy az agresszív utas a Taco Bell senior marketing menedzsere, Benjamin Golden volt – írja az Adweek. Goldent a rendőrség le is tartóztatta, majd óvadék ellenében elengedték. A Taco Bell közleményében azt írta, hogy ez a magatartás a cégnél elfogadhatatlan, így felmondtak neki, valamint felajánlották és arra bátorították a férfit, hogy forduljon szakemberhez.
A lap azt is írja, hogy Caban, a sofőr egy ideig felfüggesztette a munkáját az Ubernél, a biztonságára való tekintettel.
A Taco Bell Facebook-oldalán rengetegen írtak hozzászólást az üggyel kapcsolatban, a többség egyetértett a döntéssel, de akadnak köztük olyanok is, akik azon a véleményen vannak, hogy nem lett volna szabad Goldment kirúgni olyan viselkedésért, amit részegen, vélhetőleg munkaidőn kívül követett el.