Ha Németországban csinálsz ilyen képeket, akár szerzői jogokat is sérthetsz.
A művészien elrendezett ételek a szakács, nem pedig a fotós tulajdonát képezik – így lehetne röviden összefoglalni a Telegraph írását.
Aki használt már valaha Instagramot, biztosan töltött fel kajafotót, de minimum látott már ilyen képeket (foodporn hashtag például alatt több mint 60 millió fotót találni). A német sajtó szerint ez azonban problémás lehet, legalábbis Németországban. A szerzői jogok ugyanis a szakácshoz tartoznak, aki gondosan megkomponálta az ételt. A már-már művészien elrendezett tálalást ugyanis a szakácsok, séfek a saját alkotásaiknak tekintik, ezért az erről készült, illetve az Instagramon megosztott képek akár a szerzői jogokat is megsérthetik. Bár arról egyelőre nem tudni, hogy német séf emiatt fordult-e már bírósághoz, elvileg ezt megtehetnék.
Vannak egyébként olyan éttermek, ahol kifejezetten nem szeretik, sőt, tiltják is, ha valaki lefotózza az ételét, más helyeken ennek kifejezetten örülnek és támogatják is azt – egy jó fotó ugyanis meghozhatja mások kedvét is ahhoz, hogy kipróbálják az adott helyet. Izraelben például egy étterem olyan, speciális tányérokban tálalja a fogásait, amelyek segítségével még tökéletesebb és gusztusosabb kajafotók készíthetőek.