Eddig csak néhány kiadó próbálhatta ki, hamarosan azonban bővítik a kört.

Az Instant Articles 2015 májusában debütált iOS-en, Androidra csak decemberben érkezett meg. Ennek a formátumnak az egyik legnagyobb előnye, hogy – ahogyan azt a neve is sugallja – az itt megjelenő tartalmak azonnal, de legalábbis tízszer gyorsabban betöltenek (legyenek cikkek, videók, fotós összeállítások) a „hagyományos” cikkekhez képest. Ehhez ráadásul el sem kell hagyni a Facebook alkalmazását. Ugyanis míg a hagyományos szerkesztőségi tartalmak, cikkek a böngészőben nyílnak meg és ott töltenek be, az Instant Articlesben feltöltött tartalmak megtekintéséhez nincs szükség az alkalmazás elhagyására.

facebook-instant-articles

Kezdetben csak olyan kiadók próbálhatták ki az Instant Articlest, mint a BuzzFeed, a BBC, vagy a National Geographic, majd amikor Ázsiában is megjelent a funkció, akkor szintén a legnagyobb helyi kiadókat vonta be a Facebook a tesztelésbe.

Április 12-én (ekkor kezdődik egyébként a Facebook F8 konferenciája) világszerte megnyitják a kiadók előtt a lehetőséget, teljesen függetlenül attól, hogy pici, közepes vagy nagy médiavállalkozásról van-e szó.

Ha kiadóként érdekel a lehetőség, kattints erre a linkre és iratkozz fel további információkért. A technikai specifikációkról itt lehet többet olvasni, de itt is hasznos információkat találni róla.

Instant Article Coming To ALL Publishers – What Does This Mean?

Facebook Opens Up Instant Articles To All Publishers Worldwide — What Does This Mean To You?Instant Articles load TEN times faster than external content. Starting on April 12th (Facebook’s F8 conference), all publishers of any size anywhere in the world will be able to publish super ligthening-fast-loading content on Facebook, place your own direct-sold ads and keep 100% of the revenue!! And/or, you can monetize your content through the Facebook Audience Network. (Google AdSense competitor!) Wooohooo!Official announcement: http://media.fb.com/2016/02/17/opening-up-instant-articles/Sign up here to let Facebook know you're interested: https://www.facebook.com/help/contact/1439673582999850Learn about the technical specs here: https://developers.facebook.com/docs/instant-articles

Közzétette: Mari Smith – 2016. február 17.