Volt Hongkongban egy híres móló, ahová az emberek kikapcsolódni, szelfizgetni jártak. Illetve a móló most is ott van, csak emberek nincsenek rajta. Bezárták ugyanis a közönség előtt. Hogy miért? Nagyon egyszerű.

A probléma az, hogy a móló technikailag nem rekreációs hely. A Tengerészeti Minisztérium rakománykezelő részlege alá tartozik, és ez a kormányzati szerv irányítja és felügyeli az összes állami teherszállító munkaterületét. Valójában mindent megtettek annak érdekében eddig is, hogy az emberek ne lépjenek be a móló területére. Tavaly 10 000 HK (1 289 USD) pénzbírsággal és hat hónap börtönnel fenyegettek, de ezeket a figyelmeztetéseket a nyilvánosság nagyrészt figyelmen kívül hagyta, és az állampolgárok továbbra is gyakran látogatták a területet.

Kérdés, hogy eddig miért nem tudták megtenni azt amit most, hogy lezárják, de ebben lehet annak is része van, hogy nagyon kevés az ilyen nagy tér Hongkongban, ahol összegyűlhetnek az emberek. Sokan emiatt fel is háborodtak a jelenlegi lezáráson. 

Forrás: Vice