Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságán hamarosan egy pompom lány Snapchat posztja lesz a téma, illetve az, hogy a gyerekekre is vonatkozik-e a szólásszabadság. 

A kilencedikes lány a Snapchaten élte ki a frusztrációját, amiért nem választották be a csapatba. Az tény, hogy a monológja meglehetősen szókimondóra sikeredett, de nem tűnt fenyegetőnek, egyszerűen dühös volt, mint ahogy minden ember dühös szokott lenni, ha valami nem jön össze. 

Képünk csak illusztráció

Viszont az egyik jóakarója felhívta a pompomlányok edzőjének figyelmét a történtekre, méghozzá képernyőfelvételekkel, hiszen a Snapchat lényege, hogy legkésőbb 24 órán belül a felvételek eltűnnek, ahogyan valószínűleg a lány dühös csalódottsága is. A lányt viszont a bejegyzések miatt egész évre eltiltották a pompomlánykodástól. 

A szülők viszont nem hagyták annyiban a dolgot, keresetükben arra hivatkoztak, hogy ez egyértelműen a gyerek szólásszabadságának sárba tiprása, illetve hogy egy olyan dolog miatt büntetik, ami nem is az iskola területén, és nem az iskola platformján történt. 

Egy korábbi döntés értelmében ha egy beszéd nem erőszakos, fenyegető vagy gyűlöletbeszéd, akkor a pedagógusoknak nem szabadna közbeavatkozni. Jelenleg inkább azt kell eldöntenie a bíróságnak, hogy csúnyán beszélhetnek-e a gyerekek a közösségi oldalakon, és ezért a szülők helyett az iskola adhat-e büntetést. 

Forrás: The Next Web