A Facebook azóta össztűz alatt volt, amióta néhány, amerikai transzvesztitának felfüggesztették a személyes profilját, amiért ők nem tartották be a felhasználási feltételeket, vagyis nem a valódi nevüket használták, azt, ami a személyes igazolványaikban is benne van.

Az érintettek és a közösségi oldal képviselői szerdán újabb megbeszélést tartottak az üggyel kapcsolatban, ami egészen meglepő véget ért.

A szerdai találkozót követően a Facebook bocsánatkérő nyilatkozatot tett közzé. Ebben sajnálatukat fejezik ki azokért a kellemetlenségekért, amiket a felhasználóiknak okoztak.

A közösségi oldal azzal védekezik, hogy “félreértették” a szabályzatukat, és állítólag sosem köteleztek arra senkit, hogy a felhasználóik a “hivatalos” nevüket adják meg. Inkább azt szerették volna, hogy mindenki olyan néven regisztráljon, amilyen nevet a való életben is használ. Az ügy “kirobbantója” esetében így a Michael Williamsként napvilágot látott transzvesztita művész nyugodtan használhatja ezután a privát profilján is a Sister Roma nevet – hiszen már hosszú évek óta így nevezi magát.

fb_nevhasznalat

Ugyanakkor az oldalon ez olvasható: “A valódi nevedet tüntesd fel úgy, ahogyan a hitelkártyádon, jogosítványodon vagy diákigazolványodon stb. szerepel.”

Ha minden igaz, akkor hamarosan frissíti a Facebbok a névhasználatra vonatkozó szabályát – írja a Mashable.

A teljes nyilatkozat itt olvasható: