Mark Zuckerberg audio tájékoztatót tartott, ami már önmagában is izgalmas lehet, hiszen ennek a nyilvánvaló oka az volt, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a napokban elindult a Clubhouse babérjaira törő beszélgetős újítása. Viszont ezen túl az is izgalmas volt, amiről beszélt.
Zuckerberg elmondta, hogy az e-kereskedelem területén készülnek újdonságokkal, aminek részeként a Shops, vagyis az a kezdeményezés, hogy saját webáruházat hozhassanak létre akár kisebb márkák is, elérhetővé válik a WhatsAppon és a Marketplace-n is. A Facebook azt mondja, hogy már most havi 300 millió aktív felhasználó használja a Shops nyújtotta lehetőséget, és 1,2 millió aktív webáruház üzemel. A Marketplace integráció első körben az Egyesült Államokban valósul majd meg, és a tervek szerint ez azt jelenti, hogy egymilliárd aktív felhasználóhoz jutnak el a kis webshopok ajánlatai.
Ezzel együtt lehetőség lesz személyre szabni a vásárlást, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a Facebook szeretné, ha a vásárlás is annyira személyes lenne, mint a hírfolyam. Ennek érdekében jöhetnének a személyre szabott ajánlatok és reklámok a facebookos webáruházaktól is, vagyis például olyan kedvezmények vagy akciók jöhetnek a kedvenc márkáktól, ami kifejezetten mondjuk arra a táskára szól, amivel már régóta szemez a felhasználó.
Jönnek új technológiák is, például a kiterjesztett valóság és a mesterséges intelligencia is besegít majd a vásárlásoknál. A mesterséges intelligencia segít majd megtalálni azokat a termékeket, amik izgalmasak lehetnek, a kiterjesztett valóság, pedig segít majd mindezt vizualizálni, például legutóbbi instafotónknál a kezünkbe adja a már említett táskát. De szintén az Instagramon lehetőség lesz arra is, hogy ha megtetszik egy ruha, akkor ahhoz hasonlót vagy talán pont ugyanazt találja meg nekünk az alkalmazás, és rögtön meg is lehessen venni.
Ezek egyelőre azok a frissítések, amik még készülőben vannak, de ha már Zuckerberg beszél róluk, akkor valószínűleg hamarosan elérhetővé is válnak.
Forrás: Facebook